Attól függetlenül, hogy a nők jobbá teszik a világot mindannyiunk számára, a történelem folyamán sokszor diszkriminatív módon bántak velük. Pedig a „gyengébbik” nem igenis erős, és nem fél a kihívásoktól. Ezek a képek meg is mutatják.
1. 1967-ben Katherine Switzer volt az első nő, aki elindult a Boston Maratonon. Mint láthatjuk, a többi versenyző ki is fejezte nemtetszését.
2. Francia anyukák a testükkel védelmezik gyermekeiket a lövések elől 1944-ben.
3. Az első női katonák, akik beléptek a US Marine Corps-ba 1918-ban.
4. Maud Wagner 1907-ben. Ő volt az első női tetoválóművész.
5. „Winnie a hegesztő” 1943-ban munka közben.
6. Második Világháborús női pilóták.
7. 1907 Annette Kellerman-t erkölcstelenség miatt letartóztatták ezért a képért, amin egy úszóruhában pózol.
8. Egy női szamuráj az 1800-as évekből.
9. Egy 106 éves örmény nő, aki 1990-ben otthona védelmére kelt.
10. Ellen O’Neal, az első profi női gördeszkás 1976-ban.
11. Leola N. King, az USA első női közlekedési rendőre 1918-ban.
12. Az első női kosárlabda csapat 1902-ben.
13. 1944-ben, a Normandiai partraszállás után bevonuló nővérek.
14. A Hell’s Angels női tagjai 1973-ban.
15. Margaret Bourke-White a Chrysler épület tetején fotóz 1934-ben.
16. 1928-ban Amelia Earhart volt az első nő, aki átrepülte az Atlanti-óceánt.
17. Afgán nők orvosnak tanulnak, 1962.
18. Nők, egy Los Angeles-i épület tetején bokszolnak, 1933.
19. 1970-ben egyenjogúságot követelő nők Amerikában.
20. Női vasutasok ebédelnek 1943-ban.
21. Az első női vadászrepülő pilóta, Sabiha Gökçen, 1937.
22. A Muzulmán nő megvédi a zsidó nőt a 2. világháború alatt azzal, hogy eltakarja a ruhájára biggyesztett csillagot Szarajevóban.
23. 1972-ben egy anyuka együtt vonul fel meleg fiával egy New York-i melegfesztiválon.
24. 1926-ban Gertrude Ederle volt az első nő, aki átúszta a La Manche csatornát.
Forrás: viralnova
Tetszett a fenti cikk?
Ha igen, oszd meg barátaiddal Facebookon!