Kategória: Érdekesség
A fotósként 5 éve dolgozó Dvornik Gábor alábbi felvétele lett a nap képe január 3-án (szombaton) a National Geographic honlapján. A fotós, aki leginkább csak saját magának készíti a képeket, ezúttal …
Furcsa tárgyak? Vagy csak nekünk furcsák? Olykor olykor előkerül a gondolat, hogy néha mégis csak hasznosak azok a furcsának vélt találmányok. Először én is jókat nevettem rajta, hogy mennyi …
Mindenki nagy örömére május 1-én ismét megrendezésre került a Nagy Futam nevű rendezvény a Duna felett. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők idén még a tavalyinál is …
Életünk harmadát alvással töltjük, ebből következően rengeteget időt töltünk el az ágyban. Ezért fontos figyelmet fordítanunk arra is, hogy milyen ágyban alszunk, és milyen ágyneműkkel vesszük magunkat körbe. Na …
A hálózsák megalkotója a japán Eiko Ishizawa. A Nagy Alvó Medvét egy 2006-os történet ihlette: egy medve megszökött az olasz Alpokban, és hosszas vita alakult ki arról, hogy mi legyen …
Mi is vidíthatná fel jobban az esős napokat, mint egy színpompás festmény, amit csak akkor láthatunk, ha elered az eső! Egy dél-koreai dizájner csapat alkotta meg a Szöulban látható „monszun” elnevezésű …
Vannak pillanatok, amikor az embernek érdemes az égboltra tekintenie, mert sokszor csodálatos jelenségnek lehet tanúja. Aldana Ferrer Garcia argentin tervező különleges ablaka azok számára készült, akik szeretnek időnként kikapcsolni …
Tíz gyermek kedves kis rajzát változtatta igazi plüssállattá az IKEA. A cég felhívására világszerte küldték be rajzokat a gyerekek, amelyből a végén kiválasztottak tíz kedves rajzot, amiből aztán pihe-puha …
Az alábbiakban látható különleges szerkezetet a Kaliforniában élő Sean Farley álmodta meg One Fast Cat néven. A “futópad” olyan elkényelmesedett házi cicusoknak készült, akik házi koszton élnek és nincsenek rákényszerülve a vadászatra, …
Köztudott, hogy a mozi és TV filmrendezők előszeretettel használnak különböző vizuális effekteket és CGI animációkat (computer generated imagery, vagyis computer által generált képek). A technológia fejlődésével mára már teljesen …