Kategória: Állatok
Egy francia művész, Paulo Grangeon által készített papír pandák lepték el Tajpej útjait, parkjait Tajvanban. A kiállítás címe: “Panda turné”. A művész ezzel az akcióval szeretné felhívni a figyelmet a …
Állatot tartani nagy öröm, de nem egészen mindegy, hogy hol is kap helyet a kedvencünk. A kényelmes fekhely számukra is épp olyan fontos, mint nekünk, embereknek. Minket gazdikat pedig boldoggá …
Az ember kutyája részévé válik a családnak. Ugyan úgy szeretjük, mint bármelyik családtagunkat, így nem csoda, hogy sokan azt szeretnék, hogy a kutyájuk is ott legyen velük a nagy …
Megtanulni, szeretni és elfogadni a körülöttünk lévőket, néha nehéz nekünk, embereknek is. Mint faj, nem igazán vagyunk őszinték és hajlamosak vagyunk az önzőségre is. Lenne mit tanulnunk állat barátainktól …
A lakásban tartott házi kedvenceket nehéz rászoktatni arra, hogy tartsák tiszteletben a gazdik házirendjét. A cicákat pedig különösen nehéz rávenni az alkalmazkodásra. Minden tiltás ellenére kedvenc helyük a magas …
Duke-ot egy Texasi család 3 évvel ezelőtt fogadta örökbe, amikor első babájukkal voltak várandósak. Mindig is szerettek volna egy kutyát, és a menhelyen azonnal beleszerettek Duke-ba. A baba megszületése után sajnos …
Az elaltatásra váró kutyákat, amelyek régóta sínylődnek menhelyen és csak pár napjuk van hátra, olyan önkéntesekből álló alapítvány igyekszik kimenteni a halálsorról, mint a “Wings of Rescue“. A kaliforniai jótékonysági …
A pillangók és a lepkék egy része ősidők óta a természetes szépség szimbólumai. Linden Gladhill biokémikus és fotós készített egy lélegzetelállító fotósorozatot, amelyben különböző fajtájú pillangók és lepkefélék szárnyairól …