1. Halászbástya
A Halászbástya Budapest egyik legismertebb műemléke, amely Schulek Frigyes tervei alapján épült 1895 és 1902 között. A páratlan budapesti panorámája miatt az egyik legjelentősebb idegenforgalmi látványosságok közé tartozik A halászbástya a budai várban található, Budapest I. kerületében.
2. Az Országház
Az Országház Budapest egyik legismertebb középülete, a Magyar Országgyűlésnek és egyes intézményeinek (például Országgyűlési Könyvtár) a székhelye. Budapest V. kerületben, a Duna partján, a Kossuth téren található.
3. Szent István-bazilika
A Szent István-bazilika Budapesten a Lipótvárosban, a Bajcsy-Zsilinszky út közelében, a Szent István téren található. A bazilika Magyarország egyik legjelentősebb egyházi épülete, a főváros egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetessége. Az épület a maga 96 méterével az ország harmadik legmagasabb épülete.
4. Dohány utcai zsinagóga
A Dohány utcai zsinagóga, vagy ahogyan a köznyelvben előfordul: a Nagy zsinagóga, Budapest VII. kerületében, a Dohány utcában található. Az épület a magyar neológ zsidóság legnagyobb zsinagógája, illetve a legnagyobb egész Európában. A zsinagóga a magyarországi zsidóság fontos jelképe, továbbá Budapest jelentős idegenforgalmi látványossága.
5. Mátyás-templom
A Mátyás-templom vagy Budavári Koronázó Főtemplom (hivatalos nevén: Budavári Nagyboldogasszony-templom) Budapest I. kerületében, a Szentháromság téren található. Az épület nagy történelmi múltra visszatekintő műemlék templom.
6. Budavári Palota
A Budavári Palota Budapest egyik legfőbb kulturális és turisztikai központja, egyben a volt királyi palota. A Budai Várnegyed részeként 1987 óta része Budapest világörökségi helyszíneinek.
7. Magyar Iparművészeti Múzeum
Az Iparművészeti Múzeum országos múzeum Budapest IX. kerületében, az Üllői út 33-37. szám alatt található. Az épületet Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte. A szecessziós stílusú épületet kupoláját és tetejét Zsolnay kerámia díszíti.
8. Széchényi fürdő
A Széchenyi gyógyfürdő, becenevén a Szecska, Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, melynek építését 1909-ben kezdték meg Czigler Győző tervei alapján. A Széchenyi gyógyfürdő, becenevén a Szecska, Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma, melynek építését 1909-ben kezdték meg Czigler Győző tervei alapján.
9. Széchényi lánchíd
A Széchenyi lánchíd a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe.
10. Vajdahunyad vára
A Vajdahunyad vára vagy Vajdahunyad vár Alpár Ignác építész által alkotott épületegyüttes a Budapest XIV. kerületében, a Városligetben.
11. Hősök tere
A Hősök tere Budapest legtágasabb, legnagyobb hatású tere a XIV. kerületben, szűkebb értelemben véve a Millenniumi emlékművet jelöli. A Hősök tere az előtte fekvő Andrássy úttal együtt a Világörökség része.
12. Párizsi udvar
A Brudern-ház egy eklektikus stílusú lakó- és irodaház Budapest V. kerületében, a Ferenciek terén. Ennek földszinti, belső része a Párizsi udvar, ami Budapest egyetlen, máig megmaradt XX. század eleji bevásárló udvara.
13. Boscolo Budapest Hotel/ New York-palota
A New York-palota Budapest VII. kerületében, az Erzsébet körút 9–11. szám alatt álló volt biztosítótársasági székház, ma New York Palace Hotel néven luxusszálloda. A Nagykörút egyik legjellegzetesebb, legimpozánsabb épülete. Egyúttal művelődéstörténeti jelentőségű épület: a földszintjén berendezett New York kávéház az 1900-as években itt alakult irodalmi és művészi asztaltársaságok, kávéházi szerkesztőségek révén vonult be a magyar kultúrhistóriába.
14. Magyar Állami Operaház
A Magyar Állami Operaház (Budapest, Andrássy út 22.)Magyarország egyetlen nagy létszámú társulattal rendelkező és kimondottan operákra, balettekre szakosodott színháza. Az épület Budapest egyik legjelentősebb 19. századi műemléke.
15. Cipők a Duna-parton
A Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékmű.
16. Szépművészeti Múzeum
A Szépművészeti Múzeumállami alapítású és fenntartású országos múzeum Budapesten, a Hősök tere műemlék együttesének részeként Budapest világörökségi helyszíneihez tartozik. 1900 és 1906 között,Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervei alapján neoreneszánsz és neoklasszicista stílusban épült.
17. Gresham-palota
A Gresham-palota a magyar szecessziós építészet kiemelkedő épülete. Budapest V. kerületében található a Lánchíd vonalában,a Széchenyi tér 5–6. szám alatt.
18. Budavári Sikló
A Budavári Sikló (korábban Budai Hegypálya) egy különleges vasút, Budapest I. kerületében a Budavári Palota megközelítésének egyik eszköze, Budapest Duna-parti látképének szerves részeként 1987 óta az UNESCO Világörökség listájában is szerepel, mint Budapest Duna-parti látképének egyik meghatározó szelete.
19. Margit-sziget
A Margit-sziget a Duna egyik szigete Magyarországon, Budapest területén,Margitsziget néven a főváros egyik városrészét alkotja. Néhány szállodát, vendéglátó-ipari egységet és sportlétesítményt leszámítva épület nincs rajta, voltaképpen a fővárosiak óriási parkja középkori szakrális építészeti emlékekkel, szoborsétányokkal, kisebb tavakkal.
20. Szabadság-szobor
A Gellért-hegyi Szabadság-szobor Budapest egyik jelképe, felemelt kezében pálmafaágat tartó nő alak,Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben elkészült alkotása. Az eredeti, több kisebb szobrot is magába foglaló kompozíció hivatalos elnevezése Felszabadulási emlékmű volt; a német hadsereget Budapestről kiverőszovjet hadsereg haditettének emlékére állították.
21. Gerbeaud cukrászda
A Gerbeaud több mint 150 éve jelenti azt, amit cukrászatnak, cukrászdának hívunk.
22. Memento Park
A Memento Park (Szoborpark Múzeum) budapesti szabadtéri múzeum. A témapark a kommunista időszak emlékeinek bemutatásával foglalkozik. E kortörténeti kiállítóhelyen asszocializmus éveinek azon 42 köztéri szobra található, amelyeket az 1989-90-es politikai rendszerváltozást követően Budapest utcáiról eltávolítottak.
23. Gellért gyógyfürdő
A Gellért gyógyfürdő Budapest egyik nevezetes gyógyfürdője, épülete a magyarországi szecesszió kiemelkedő alkotása.
24. Nagytétényi Kastélymúzeum
A Nagytétényi Kastélymúzeum az Iparművészeti Múzeum 1949-ben létesített bútormúzeuma, amely Budapest XXII. kerületében, a Kastélypark u. 9. – 11. sz. alatt található. A magyar barokk építészet kiváló alkotásai közé tartozó nagytétényi Száraz-Rudnyánszky kastély a Grassalkovich-típusú kastélyok stílusjegyeit mutatja.
25. Danubius-kút
A fővárosi műemlékek közül a mai napig az egyik legsúlyosabb darab a valamikor a Kálvin, ma pedig az Erzsébet teret díszítő Danubius-kút medenceköve.
26. Budapest-Keleti és Budapest-Nyugati Pályaudvarok
A Keleti pályaudvar Budapest legforgalmasabb személypályaudvara. Nevét nem csak a földrajzi fekvéséről kapta, hanem a keleten fekvő Erdéllyel és a Balkánnal fenntartott kapcsolatra utalva.
A Nyugati pályaudvar Budapest egyik legrégebbi vasúti fejpályaudvara a mai Nagykörút (Teréz körút) mellett. Nevét nem a földrajzi fekvéséről, hanem a vasúttársaságról kapta.
27. Központi Vásárcsarnok
A Nagycsarnok (hivatalos nevén Központi Vásárcsarnok, Budapest legnagyobb vásárcsarnoka, amely Budapest IX. kerületében, a Fővám tér (régebben Dimitrov tér) 1-3. alatt található.
28. Villamos
A villamos kötött pályán(sínen) haladó, elektromossággal működő közlekedési eszköz. Elődeivel, a lóvasúttal és a gőzvontatású városi vasúttal együtt, melyeket a 20. század közepére szorított ki, a közúti vasutak körébe tartozik.
29. Duna
A Duna a második leghosszabb folyam Európában (a Volga után). A Duna a világ „legnemzetközibb” folyója; 10 országon halad át, vízgyűjtő területe pedig 7 további országot érint. Több jelentős település is emelkedik a partjain, köztük négy jelenlegi főváros: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád. A térség kulturális öröksége és természeti adottságai sok turistát vonzanak.
Forrás: BuzzFeed, Wikipédia
Tetszett a fenti cikk?
Ha igen, oszd meg barátaiddal Facebookon!