11 tulajdonsága azoknak az embereknek, akik soha sem aggódnak

Az aggódás sajnos egy velejárója az életnek. Sokszor kis semmiségeket is képesek vagyunk magunkban felfújni, és elkezdünk félni a lehetséges negatív következményektől.

Az aggódás általában nem egy produktív tevékenység. Inkább a “gyakran megalapozatlan negatív gondolatok sorozata, amik nem vezetnek konklúzióhoz”, írja Jason Moser pszichológiai professzor a Michigan Állami Egyetemnél, aki több kutatást végzett az “aggódás” területén.

Persze vannak olyan emberek, akik nem aggódnak. Pontosabban ritkábban aggódnak, és azt is racionálisabban. Az ilyen emberek hozzáállását is vizsgálta a professzor, és beazonosított 11 olyan tulajdonságot az aggódásra kevésbé hajlamos embereknél, amiből mindannyian tanulhatunk.

1. A jelenre koncentrálnak.

Az egyik legnagyobb különbség az aggódásra hajlamos, és nyugodtabb emberek között, hogy az utóbbi a jelenben tud maradni. Az aggódás negatív gondolatok sorozatát szüli, új és új kérdéseket vet fel magunkban.

A nyugodtabb emberek a jelenben maradnak, és nem hagyják, hogy egy megalapozatlan gondolat a jövőről eluralja gondolataikat. Felmérik a szituációt, és a jelen pillanatban legmegfelelőbb döntést hozzák meg anélkül, hogy egy végtelen gondolat-örvénybe keverednének a negatív fejlemények körül.

Peaceful day

2. Tudatosságot gyakorolnak.

Ha elkezd burjánozni egy negatív gondolat, azt tudatosan eltapossák. A “tudatosság” nagyon fontos, segít a jelenben maradni, és nem elvándorolni az aggódó gondolatok világába.

nyugodt-emberek-11

3. Máshogy működik az agyuk egy aggodalmat keltő eseménynél.

A professzor egyik kutatása szerint konkrétan máshogy működik az aggódók és nem-aggódók agya egy stresszes szituációban. 71 ember agyműködését vizsgálta, miközben ijesztő képeket mutattak nekik, mint például ahogy egy férfi egy kést szorít egy nő torkához.

A kutatásból azt szűrte le, hogy az aggódásra hajlamos emberek nagyon nehezen tudnak pozitív gondolatokkal operálni stresszkiváltó eseményeknél.

nyugodt-emberek-07

4. Kockázatvállalóbbak.

Az aggódó emberek eleve nehezebben tudnak döntést hozni, mert sokig lebénítja őket a negatív gondolatok rengetege. A nyugodtabb emberek gyorsabban hoznak döntést, és nem gondolják túl a dolgokat.

nyugodt-emberek-09

5. Helyén tudják kezelni a dolgokat.

A nyugodtabb emberek el tudják távolítani magukat a problémától, hogy láthassák a teljes képet. Az aggódó emberek evvel szemben csak a problémára koncentrálnak, és annak minden negatív hatását végiggondolják.

Távolítsuk el magunkat a problémától, hogy kívülálló szemével, higgadtan fel tudjuk mérni a szituációt.

nyugodt-emberek-06

6. Megtalálják az aggodalom forrását.

Az aggodalommal az a legnagyobb baj, hogy kontroll nélkül szüli a folyamatos negatív gondolatokat, és se-perc alatt már az eredeti stresszhelyzetet megtízszereztük.

Nagyon fontos tisztában lenni az igazi probléma okával, hogy ez a stresszciklus ne tudjon kialakulni. Ne generáljuk a problémákat, hanem oldjuk meg az eredeti problémát.

Beautiful Sunrise HD Desktop Background

7. Aggódnak a nyugodt emberek is, de csak amikor időt szabnak rá.

Az aggódó emberek gyakran a fejükben élnek, és nem tudnak a jelenre koncentrálni, ami akár a munkájuk, párjuk, gyerekük, stb. rovására mehet. Folyamatosan gondolkodnak, terveznek, és minden lehetséges negatív fejleményt végiggondolnak.

Nincs időnk folyamatosan aggódni, ezért a professzor szerint hatékony megoldás, ha naponta 15 percet szánunk tudatosan az aggódásra este. Ha napközben elkezd járni az agyunk, csak annyit mondunk magunknak, hogy ennek nem most van az ideje, majd később. És visszalépünk a jelenbe.

Ilyenkor gyakran estére már nem is jut eszünkbe a probléma.

nyugodt-emberek-10

8. Magabiztosak, hogy meg tudnak oldani mindent.

A nyugodtabb emberek magabiztosak olyan szempontból, hogy tudják, ha valami történik, majd megoldják valahogy. Emiatt nem aggódnak.

Az aggódó emberek nem magabiztosak ilyen téren, ami ironikus, mert az aggódó emberek általában jobban teljesítenek egy tényleges krízishelyzetben, mivel olyan sokat gondolkodtak már rajta.

Legyünk magabiztosak! Minden jó lesz, de ha mégsem, megoldjuk.

nyugodt-emberek-05

9. Pozitív kimenetelt látnak még a nem pozitív szituációkban is.

Vegyük példának a 3-as pontban leírt képet, ahol a nő torkánál kés van. Egy aggódó ember azonnal a legrosszabbra gondol, míg egy nyugodt ember arra, hogy valahogy kiszabadul a nő.

nyugodt-emberek-02

10. A megfelelő kérdéseket teszik fel maguknak.

A professzor szerint a stresszkiváltó gondolatok kordában tartását segíti, ha felteszünk magunkban pár kérdést:

  • “Ez tényleg az én problémám?”
  • “Tudom irányítani az eseményeket?”
  • “Megtettem mindent ami tőlem telhető?”
  • “Most fog bekövetkezni a krízishelyzet?”

nyugodt-emberek-04

11. Tudják kezelni a negatív érzelmeket.

Az aggódó emberek idegesek lesznek a negatív gondolatoktól, a bizonytalanságuktól.

A nyugodt emberek a negatív érzelmeket egy jelnek veszik, ami azt jelzi, hogy meg kell oldani azt a dolgot, ami kiváltotta a negatív gondolatot, legyen az akár a havi számlák, a munka, vagy a párkapcsolat.

nyugodt-emberek-01

Tetszett a fenti cikk?

Ha igen, oszd meg barátaiddal Facebookon!