A svájci Matterhorn hegy gerincén, közel 4000 méter magasságban, áll egy pici kis kabin az úgynevezett Solvay Hut. A felhők felett épült kunyhó 4003 méteres tengerszint feletti magasságban található.
A házikó tulajdonosa az “Alpine Club”, ami a legnagyobb hegymászó egyesület Svájcban.
A hegyi kunyhókat csak vészhelyzet esetén lehet igénybe venni, célja, hogy menedéket és élelmiszert biztosítsanak az arra szoruló hegymászóknak, és túrázóknak. Az egyik legnépszerűbb és legtöbbet fényképezett turistalátványosság Európában.
Elképesztő, hogy ennek a hatalmas hegységnek az oldalán létezik ez a kis kunyhó.
1915-ben épült.
Az építéshez szükséges anyagokat állatok segítségével juttatták fel a hegyoldalon.
Az épületet 1966-ban felújították, 1976-ban pedig egy segélyhívót is telepítettek bele.
A kunyhót egy belga hegymászó-üzletemberről, Ernest Solvay-ról (1838-1922) nevezték el.
Ernest Solvay volt aki elsőként felismerte, hogy a hegygerincen bármikor érhetik a turistákat halálos helyzetbe sodró viharok, ezért nagy szükség van egy ilyen menedékre.
A kunyhó azoknak a felfedezőknek áll a rendelkezésére, akiknek szükségük van egy kis pihenésre.
A hegymászók, vészhelyzet esetén innen tudnak segítséget hívni.
Odajutni viszont nem egy egyszerű mutatvány…
Forrás: Summit Post/Amusing Planet
Tetszett a fenti cikk?
Ha igen, oszd meg barátaiddal Facebookon!