Ezért jár dicséret a főállású anyukáknak is

Kategória: Emberek

Otthon maradni gyermekeinkkel, ellátni őket, ételt varázsolni az asztalra, rendben tartani/takarítani a lakást, mosni, teregetni, vasalni, bevásárolni: nem könnyű feladat, ezt mindenki tudja, akinek volt már benne része. Pont ezért tud fájón hatni egy főállású anyukának, amikor azt kell hallania, hogy „könnyű neked, egész nap otthon vagy”.

Van egy angol blogger, Matt Walsh, aki nemrég nagyon kiakadt. Azon akadt ki, hogy amikor elmondja egy nőnek, hogy a felesége egész nap otthon van a gyerekekkel, az illető összecsapja a kezét, és megrökönyödve azt kérdezi: szegény, és mit csinál egész nap?! Matt pedig már csak olyan, hogy nem veri fejbe hirtelen azt, aki ilyet kérdez, hanem mérgesen hazamegy, és megírja. Ezért blogger. Most beszéljen ő.

Egy héten belül kétszer is előfordult, mind a két alany nő volt. Mindenkitől elvárható lenne, hogy helyesen értelmezze a dolgokat, a nőktől meg pláne. Az egyik ismerős hölggyel a patikában futottam össze.

– Matt, hogy vannak a srácok? – kérdezte.

– Remekül, köszönöm a kérdést.

– Örömmel hallom. Hát az asszony? Visszament már dolgozni?

– Keményen dolgozik otthon is, ugrál a gyerekek körül. De a munkaerőpiacra nem megy vissza, ha erre gondoltál.

– Jó neki! Nem árt egy kis pihi!

– Milyen pihi? A gyereknevelés is kemény munka ám.

Ez a megnyilvánulás még nem is volt nyíltan vérlázító. Inkább csöndesen alattomos és bosszantóan fölényeskedő.

A másik incidens a kávézóban történt. Baráti beszélgetésnek indult arról, mi mindennel jár, ha az embernek gyerekei vannak. Aztán hirtelen fordulatot vett a társalgás, és ezt kaptam a képembe:

– Szóval a feleséged állandóra otthon maradt?

– Állandóra? Hát, ha azt vesszük, hogy a belátható időben a gyerekeket fogja neveli, azt kell mondanom, hogy igen.

– Hát igen, az én gyerekem már 14 éves. De én közben végig dolgoztam, el nem tudnám képzelni, hogy otthon maradjak főállású anyukának. Ideges lennék. (Nevet.) Mégis, mit csinál a nejed egész nap?

– Hát mindent. Miért, te kit csinálsz egész nap?

– Hogyhogy mit? Én DOLGOZOM!

– A feleségem is egyfolytában dolgozik. Egyébként, ha belegondolunk, most kora délután van, és mindketten a kávézóban ücsörgünk. Szerintem a feleségem boldog lenne, ha ugyanígy leülhetne, és nyugodtan megihatna egy kávét. Jó dolog, ha az ember szusszanhat egyet, nem?

A beszélgetés sokkal kevésbé barátságosan ért véget, mint ahogy elkezdődött.

Félreértés ne essék, nincsenek averzióim azon nőkkel szemben, akik munkába járnak. Tudom, hogy sokan közülük azért kénytelenek munkát vállalni, mert gyermeküket egyedül nevelő anyák, vagy a család nem tud megélni egy keresetből. Olyan is van, hogy egy nő azért dolgozik, mert így akarja. Ez teljesen rendben van. Azt is tudom, hogy nem minden karrierépítő nő tapintatlan, beképzelt vagy önelégült, mint az a kettő, akivel a minap összeakadtam.

Normális esetben nem kellene erről írnom. Nem kellene azt magyaráznom, milyen elmebeteg dolog – különösen nők esetében – ilyen rosszindulattal viseltetni a főállású anyákkal szemben. Ennyire ostobák lennénk? Így meg vagyunk zavarodva? Tényleg mi vagyunk az első társadalom az emberiség történetében, amely képtelen felfogni az anyaság nagyszerűségét? A pogányok magasztalták az anyaságot, még istennőt is kitaláltak neki. Mi meg pont fordítva haladunk: úgy tekintünk rá, mint valami katasztrófára vagy akadályra.

Azokat a nőket, akik alárendelik magukat a fárasztó, hálátlan, de mindennél fontosabb gyereknevelésnek, piedesztálra kellene emelni. Tisztelnünk és csodálnunk kellene őket, mint az atomfizikusokat vagy a háborús hősöket. Ezek a nők gyönyörű, bonyolult, megterhelő, rémisztő, fájdalmas, boldogságos és nélkülözhetetlen dolgot csinálnak. A civilizációnk pedig azon alapul, hogy jól csinálják, amit csinálnak. Milyen más munka járna olyan következményekkel, mint az anyaság?!

Igaz, az anyaság nem hagyományos értelemben vett munka. A munka olyan dolog, amit a nap egy bizonyos szakában végzünk, aztán abbahagyjuk. Fizetést kapunk érte, és van szakszervezetünk, cafeteriánk meg ebédlőnk. Sok munkahelyen dolgoztam már, nincs benne semmi misztikus. Nem egészen értem, hogy a “munkaerőt” miért emeltük ilyen éteri magasságokba. Honnan vettük az ötletet? A Kommunista kiáltványból? Fontos lehet, hogy az embernek legyen munkája – nekem is az, de túlzás, hogy nemesít vagy felszabadít. Akármi legyen is a munkánk, nem vagyunk pótolhatatlanok, csak egy számként, kalkulációként szerepelünk a rendszerben. Lecserélhetők vagyunk, és a végén le is fognak cserélni. Kegyetlen vagyok? Nem, csak dolgozó ember.

Ha az anyák felmondanának anyaként, a feje tetejére állna a világ, és nagyon megsínylené a társadalom. A tragédiát egész nemzedékek megéreznék. Ha egy nő informatikusként mond fel, pár nap alatt találnak helyette valakit, és minden megy tovább.

A feleségem CSAK egy anya. CSAK. CSAK életet hozott erre a világra, és formálja, alakítja ezeket az életeket. CSAK arra tanítja az ikreinket, hogyan legyenek emberek, mi az erkölcs, mi a jómodor, mi az ABC. A feleségem CSAK a családunk lelki támasza és tartóoszlopa.

Mosónő

otthon-maradt-anyukak-001

Feleség

otthon-maradt-anyukak-002

Anya

otthon-maradt-anyukak-003

Szakács

otthon-maradt-anyukak-004

Házvezető

otthon-maradt-anyukak-005

Szerető

otthon-maradt-anyukak-006

Adminisztrátor

otthon-maradt-anyukak-007

Takarító

otthon-maradt-anyukak-008

Éjjeli műszak

otthon-maradt-anyukak-009
Forrás(tartalom): http://www.kiskegyed.hu/baba-mama/baba-mama/blogger-foallasu-anya-tarsadalomkritika-127522
Forrás(képek): boredpanda

Tetszett a fenti cikk?

Ha igen, oszd meg barátaiddal Facebookon!